Epilógus

 

Epilógus

ILYA

Fordította: MANDY

3 évvel később…

– Rodian! – kiáltott Kisa a fiára, ahogy lerohanta és a földre lökte a kis unokahúgát.

Larisa, Talia és Zaal kislánya, elkezdett sírni. Zaal, aki Lukával beszélgetett a grillsütő mellett, elfordította a fejét és a lánya segítségére sietett. Felkapta és magához szorította. A kislány átölelte a nyakát és belesírt a hosszú hajába.

– Ssss – csitította Zaal, simogatva közben a hátát. – Minden rendben van.

Talia közeledett a férje és a lánya felé és a szemeit forgatta. – Jól van, Zaal – rázta a fejét. – Esküszöm, a lányunk az ujjai köré csavart téged.

Ivan és Vera Tolstoi, Talia és Luka szülei, Zaalhoz sétáltak. Ivan karba tette a kezét.

– Emlékszem valakire, aki ugyanúgy az ujja köré csavarta az apukáját.

Talia az apjára nézett. Aztán mosolyogva átölelte a derekát és megszorította.

– Szerintem még mindig – viccelődött. Ivan és Vera is bólintott.

Luka Zaal felé indult, fiával a karján. Rodian haragos tekintettel nézett Larisára. Larisa szintén. Amikor Luka megállt Zaal mellett, lenézett a fiára. – Rodian, mit mondasz?

Rodian az apjára nézett és karba tette a kezét. De Luka tekintete erősebb volt. Kisa is csatlakozott a férjéhez, kezét a pocakján pihentette. Ő is várta, hogy a fia elnézést kérjen az unokahúgától.

Kirill, a Pakhan is odasétált és megkérdezte. – Mi történt?

Luka a fiára mutatott: – Lelökte Larisát a földre és most nem akar bocsánatot kérni.

Kirill kemény tekintete a fiú felé fordult, és ez mindenkinél ugyanazt az eredményt váltotta ki, Rodian a kislány felé fordult és azt motyogta: – Bocsánat, Larisa.

Larisa szívszorítóan csuklott egyet aztán a legédesebb hangján azt mondta: – Semmi baj, Rodian. Megbocsátok neked.

Láttam, Zaal majdnem elolvadt, mikor a lánya megpuszilta az arcát, aztán udvariasan kérte, hogy tegye le. Rodian azonnal megfogta a kezét és elfutottak játszani.

Egy kéz pihent az enyémen, és ahogy oldalra néztem, Inessa mosolygott rám, ahogy figyelte őket.

– Irigykedsz, moy voin?

Zoyát és Valentint nézve a kert másik felében, ahogy újszülött fiúkat, Alexei-t ringatták, belém nyilallt a féltékenység.

– Nem – mondtam, de Inessa előrehajolt, felhúzta az egyik szemöldökét a hazugságomra.

– Jó, oké, de igen – vallottam be, aztán megvontam a vállam. – De tudok várni. Itt vagy nekem te. És most ez minden, amire szükségem van.

Négy hónappal azután vettem feleségül Inessát, miután megérkeztünk ide a veremből. Itt voltunk egymásnak és ezt tudtuk. Mindketten küzdöttünk, hogy alkalmazkodjunk ehhez az új élethez. Fogalmunk sem volt, hogy tudunk beolvadni ebbe a föld feletti világba. De átbotladoztunk és végig tartottuk egymást.

Inessa elém lépett egy csókra. Megfogtam oldalt a nyakát. A csókunk mély volt és hosszú. Amikor elhúzódott, azt mondta: – Emlékszel, a cellában, mikor meglátogattalak, még mielőtt a Mester elkapott minket, mennyi dolgot kívántunk?

Bólintottam. Utáltam azokra az időkre emlékezni.

– Emlékszel, hogy azt kívántuk, hogy együtt sétálhassunk a vermen kívül? Hogy végül úgy döntsünk, hogy együtt leszünk?

– Igen – mondtam és felhúztam a kezét a számra, hogy csókot adjak rá.

– Emlékszel, hogy mit beszéltünk még?

Megráztam a fejem, de aztán azt mondtam: – Hogy lesz családunk. Hogy egyszer majd lesz családunk, önszántunkból.

Inessa lassan bólintott, aztán figyelt és hallgatott. A szemeit kutattam, kíváncsi voltam, mit akar velem tudatni, amikor a szívem kihagyott egy ütemet az izgalomtól.

Lepillantottam Inessa hasára, amit a rózsaszín nyári ruhája takart, aztán újra a szemébe néztem. Kinyitottam a számat és halkan suttogtam: – Inessa?

Szemei megteltek könnyel és felnevetett, látva, hogy tovább tátogtam.

– Igen – szólalt meg, megválaszolva a kimondatlan kérdésemet. Kezét a hasára tette. – Apa leszel.

Színtiszta öröm járt át. Előrenyúltam és Inessát a karjaimba húztam, aztán hátradőltem.

– Apa leszek? – félig kiáltottam, félig kérdeztem. A kívánságot, amit magunknak kívántunk, meglepően nehéz volt megemészteni.

Inessa hátravetette a fejét és nevetett. Akkor volt a legszebb, mikor nevetett.

– Igen – mondta hangosan, felkeltve mindenki figyelmét a kertben.

Valentin jött oda először, otthagyva Zoyát, aki az alvó Alexei-t ringatta a kezében.

– Mi az? – kérdezte.

Inessára néztem, mire ő bólintott, megadva nekem az engedélyt. Ránéztem a sógoromra és a legjobb barátomra, aztán bejelentettem: – Apa leszek.

Valentin szemei tágra nyíltak és mosoly terült szét az arcán. – Nessa – mondta boldogan.

Inessa talpra ugrott és átölelte a bátyja derekát.

Zoya engem ölelt át egy kézzel. – Készülj fel, hogy csatlakozol a nem-alvók klubjához – ugratott.

– Készen állok – válaszoltam. – Már egy ideje készen állok.

Aztán Luka és Kisa jöttek, őket követte Zaal és Talia. Majd Kirill, Ivan és Vera. Átnyomakodva a tömegen utoljára Maya ért oda. Megcélozta a legjobb barátnőjét és a karjaiba rohant. Maxim, a barátja, egy fiatalabb harcos, aki szintén New Yorkot választotta, hátul állt és büszkén figyelt.

– Inessa – mondta Maya csendesen –, úgy örülök neked.

Inessa előrehajolt és megpuszilta Maya régebben sebes arcát. Az utóbbi években a Volkovok kifizették Maya helyreállító műtétjét. Bár nem lehetett minden sérülést eltüntetni, de majdnem olyan volt, mint régebben. Ez már magabiztosságot adott neki, hogy újra éljen. És szerelmes legyen. Maxim egyike volt annak a negyvenhárom férfinak, akik úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a sorainkhoz. A nagy számú és magasan képzett harcosainknak köszönhetően a Bratvánk és a Kostava klán megállíthatatlan volt.

Maxim is fiatal volt, még csak húszéves. De bátor férfi volt. És imádta Mayát. Tudta, hogy Maya a húga volt Inessámnak. És azt is tudta, hogy milyen következményekkel járhat részünkről, ha valaha is bántani merné. De nem tenné. Amikor a szemébe néztem, láttam, hogy örökre együtt fognak maradni.

Amikor véget értek a gratulációk, láttam, hogy Kirill Luka hátára csapott. Luka vett egy nagy levegőt és bólintott. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mi történik, amikor Kirill megütögette a pezsgős pohara oldalát egy villával. Mindannyian megfordultunk és a Pakhant figyeltük, ahogy előttünk állt, Lukával az oldalán. Ivan is csatlakozott hozzá. Összeráncoltam a szemöldököm, majd Kisára néztem és láttam, hogy finoman letöröl egy kósza könnycseppet a szeme sarkából.

Könnyezett a boldogságtól. A büszkeségtől.

– Látva, hogy már ünnepelünk, azt hiszem, itt az idő, hogy újabb okot adjunk a mulatozásra.

Zaal és Valentin mellém léptek, és mindegyikünk megvonta a vállát, egyikünknek sem volt fogalma sem, hogy mi folyik itt. Kirill Luka vállára tette a kezét.

– Öregszem. És túl sok évig töltöttem be a Pakhan tisztséget a nagy testvériségünkben. – Kirill komorrá vált. – Mindig azt hittem, hogy ez a nap a fiamat, Rodiant fogja érinteni. De hát, ez az álom sohasem valósult meg, úgy, ahogy kellett volna. – Kirill a lányára bólintott.

– A feleségemnek kellett volna mellettem állnia, de az élet ebből a szempontból sem úgy alakult számomra. – Luka felé fordulva folytatta: – Amikor téged elvittek gyerekként, feladtam azt a hitet, hogy erős vezetőnk lesz.

Ivan egyetértően bólintott. Kirill közelebb lépett Lukához és egyik kezét az arcára tette.

– De aztán visszajöttél. Megváltozva, de erősebben jöttél vissza. Annyi mindennel kellett megbirkóznod, hogy aggódtam, már soha nem leszel az a fiú, akit régen ismertünk. De bebizonyítottad, hogy tévedtünk. Te inkább fejlődtél. Jobbá váltál. Büszkeséggel és becsülettel emelkedtél fel. A valaha volt legjobb knayzzá váltál.

Kirill vett egy nagy levegőt, aztán mindannyiunkhoz szólt.

– Visszahoztál három férfit a személyes poklukból. Megcsináltad a lehetetlent és egyesítetted a rivális családokat, akik a múltban nem haboztak volna hidegvérrel megölni egymást.

Láttam, hogy Talia Zaal vállára hajtja a fejét válaszul. Kirill mindegyikünk szemébe nézett.

– Egy hete úgy döntöttem, hogy hivatalosan is visszalépek – átölelte Luka széles vállát és bejelentette: – És Lukát jelöltem ki utódomnak. – Luka felé fordulva folytatta: – Az elmúlt években figyeltél és fejlődtél, mint egy Bratva testvér. De ami ennél is több, jobb vezetővé váltál, mint én valaha is voltam. Felépítetted ezt a családot, úgy, hogy áthatolhatatlan erő legyen. Megdupláztad a bevételünket és naggyá tettél minket újra.

Kirill lehúzta a Volkov Bratva gyűrűt az ujjáról és Luka tenyerébe tette. Luka nyelt egyet, mikor felemelte a gyűrűt és jobb keze harmadik ujjára húzta. Lenézett a gyűrűre pár másodpercig, mielőtt felemelte a fejét.

– Köszönöm – mondta Kirillnek, hangja tele volt érzelmekkel. Aztán apja fele fordult, aki a mellére vonta. Nem tudtam letörölni a mosolyt a képemről, miközben figyeltem őt, ahogy elfogadja a megtiszteltetést, amit igazán megérdemelt.

Egy emberként álltunk készen, hogy gratuláljunk neki. Hirtelen Kirill kitárta a kezét, és visszanézve Lukára azt mondta:

– Évtizedeken keresztül a Pakhan másokkal együtt uralkodott. Ez megkönnyíti számára a döntéseket. És ez teszi erőssé. – Itt kis szünetet tartott, majd egy felkérést intézett felé: – Luka, ha akarod, válaszd ki a Vörös Királyaidat, kérlek!

A szívem zakatolni kezdett, ahogy Luka tekintete Zaalra, Valentinra és rám esett. Mi négyen ebben az utóbbi három évben mindent együtt csináltunk. Segítettünk Lukának vezetni és végrehajtani a szabályokat. Valentin és én Bratvához hű oroszok voltunk. Zaal Lideri volt, velünk, oroszokkal társulva.

Előrelépve Luka vett egy mély levegőt és megszólalt:

– Nem fogok késlekedni a választásommal, mert ez nem is kérdéses. Három bátyám van, férfiak, akikre az életemet is rábíznám… és a családom életét is.

Zaalra mutatott.

– Zaal, tudom, hogy te a saját népedet vezeted, de az én köröm nem lenne teljes, ha nem állnál mellettem.

Zaal előrelépett és kezet fogott Lukával.

– Megtiszteltetés, testvérem – válaszolta.

Aztán Luka Valentinra nézett.

– Valentin, te vagy a legbrutálisabb katona, akit valaha ismertem. De hasonlóan erőteljes és szenvedélyes, mint az erőd és az ügyességed, a hűséged is. Megtisztelnél, ha Vörös Király társam lennél.

Valentin nem habozott. Egyenesen Lukához ment és megölelte. Aztán csendben állt Luka mellett.

Taliára és Zoyára néztem. Sugárzottak a büszkeségtől.

– Végezetül – mondta Luka rám nézve –, Ilya. Az elmúlt három évben bebizonyítottad, hogy az egyik legerősebb és legtalpraesettebb férfi vagy, akivel valaha találkoztam. Te vezetted a férfiakat a veremből az új életükbe. Tisztel és kedvel mindenki, aki ismer téged. Megtisztelnél, ha te foglalnád el az utolsó pozíciót mellettem.

Pislogtam, képtelen voltam megbirkózni a mai nap eseményeivel. Inessa megérintette a hátamat, hogy kibillentsen a sokkból. Olyan büszkén mosolygott rám, hogy dagadt a mellkasom a büszkeségtől. Kényszerítettem a lábaimat, hogy csatlakozzak Lukához, Zaalhoz és Valentinhoz. Luka megölelt és ránk nézett. Nem volt szükség szavakra. Mindannyian tudtuk, miért vagyunk itt.

Mi négyen olyan körülményeket éltünk túl, amiben a legtöbb férfi elesett volna.

De kialakítottunk egy új életet asszonyainkkal az oldalunkon.

Túléltük.

Felemelkedtünk.

És soha többé nem fogunk elesni.

LUKA

Ahogy eljött az este, felálltam a tűz mellől és jeleztem a királyaimnak, hogy kövessenek. Ahogy elindultam az irodám felé, Kisa keze fonódott az enyémbe. Lehajoltam, megcsókoltam a homlokát, aztán a karjaiban alvó fiúnkat is. Büszke volt rám. Láttam a szemeiben.

Elsétáltam Kirill és apám mellett, mindkettő bólintott, jelezve jóváhagyásukat. Átmentem a folyosón az irodámhoz és kinyitottam az ajtót. Hallottam, ahogy a testvéreim felzárkóztak mögöttem. Haboztam az ajtóban, a mahagóni asztal mögötti széket bámulva.

– Gyerünk – sürgetett Zaal –, megérdemelted.

Vettem egy mély levegőt, aztán lassan a bőrszékhez sétáltam, kihúztam és leültem. Minden pillanatát kiélveztem az érzésnek. Zaal, Valentin és Ilya előttem ültek és mindnyájan büszkeségtől sugároztak.

– Milyen érzés? – kérdezte Zaal.

Sóhajtottam. – Jó. Olyan… jó érzés.

Behúztam a széket az asztal alá, kezeimet az asztallapra tettem és megkérdeztem:

– Szóval, testvérek… van valami új üzlet?

Ahogy Ilya elkezdett tájékoztatni az olaszokkal folytatott vitáról, hagytam, hogy a születési jogom békét találjon a szívemben. Ez volt a szerep, amire születtem, hogy betöltsem. Ez az a pillanat, amire rendeltettem. Enyém volt a világ legerősebb bűnszervezete. Mellettem vannak a testvéreim és a karjaimban a tökéletes feleségem.

Egyelőre biztonságban voltunk, és biztosak a szerepünkben. Mind túljutottunk a múltunkon. De tudtam, ha valamikor eljön az idő, mi négyen elő tudjuk hívni a barbár embereket, aminek neveltek és kiképeztek minket, a szörnyeket, amiket mélyen magunkban tartottunk.

Ha bárki is úgy dönt valamikor, hogy baszakodik velünk, akkor egy emberként:

Megnyomorítjuk.

Lemészároljuk.

Legyilkoljuk.

Együtt a kibaszott poklot is lerombolnánk.

VÉGE